1996-ban nyílt a Miró Fotógaléria
Budapest belvárosában, amely komoly szerepet játszik
a fiatal fotográfus nemzedék pályára segítésében,
a külfölddel való kapcsolattartásban.
Három évvel késobb alakult meg a Miró Fotómuvészeti
Alapítvány.
Célja, hogy támogassa a kortárs fotómuvészetet és
elosegítse kortárs fotómuvészeti alkotások
létrejöttét és kulturális programok megszervezését
a fotó és társmuvészetei területén, továbbá támogassa
olyan programok megvalósulását, amelyek a fotómuvészet
segítségével a kulturális hagyományok megorzésére, ápolására és
megismertetésére irányulnak.
Azonban, hogy mindezen törekvéseinket megvalósíthassuk,
a pályázatok útján igényelheto csekély
támogatás mellett egyéb szolgáltatásokkal
igyekszünk megteremteni az ehhez szükséges bevételt.
Ezért nyitottuk meg a Miró Fotóstúdiót. Színvonalas
munkáink bevételével segítjük a galéria
muködését.
A stúdióban készülo fotókat kívánság
szerint elkészítjük nagy felbontású digitális
fényképezogéppel, 35 mm-es kisfilm, 6x6 cm-es középformátumú,
4x5 inch-es méretben, muszaki kamerával, vagy akár 24x24
cm-es negatív méretben is.
Mobil mutermi berendezéseink lehetové teszik, hogy a megrendeléseket
a helyszínen is magas minoségben teljesíthessük.
Fotózáson kívül kiadói tevékenységgel és
teljes köru nyomdai kivitelezéssel is foglalkozunk. |
| Akikkel már dolgoztunk: Men-Dan Hotel,
Westend Hilton Hotel, CIB Bank, Friss Kft., CWG Hungary Kft., Bon-Bon Hemingway,
Mercédesz
Ruhaszalon, Interoperett Kft,
Hotel Pólus. |
|