A Galéria 1996 májusában nyílt
meg Budapesten, az Oktogonnál. A kezdeményezés célja
egy olyan hely létrehozása volt, ahol - a fotós kiállítóhelyek
hiányában - a szélesebb közönségtol
egyre inkább elszigetelodo fotómuvészek alkotásai
valóban „életre kelhetnek” és megmérettethetnek
a közönséggel való találkozás során.
A Galéria filozófiájának része, hogy
a muvészi kísérletezésnek helyet adjon, sot
inspirálja azokat. A Vendégkönyv bejegyzései
alapján megállapíthattuk, hogy a közönségnek
igénye van arra, hogy e muvészeti ág alakulását és
kísérleteit folyamataiban is figyelemmel kísérhesse.
A Galéria jelenlegi korlátaiból (a kis méretu
kiállítótér) alkalmanként még
elony is kovácsolható. Lehetoség nyílik egy-egy
fotókollekciók
ü
lönbözo fázisainak, alakulásának bemutatására, és
a nyilvánossággal való találkozás elotti
megmérettetés további inspirációkkal
szolgálhat a muvész számára a kollekció továbbfejlesztéséhez.
A kiállítások szervezésekor nagyon fontos szempont,
hogy a már befutott „húzónevek” mellett
fiatal, tehetséges fotósok is idorol-idore bemutatkozhassanak
anyagaikkal.
A fotósok és a közönség közötti
egyre erosödo jó kapcsolat (melynek „otthona” lett
a Galéria) a bizonyítéka, hogy a Galériának
gyarapodó törzsközönsége van, és a
fotós szakmában is jelentos elismerést vívott
ki magának.
A Miró Fotógaléria nonprofit kezdeményezés.
Mivel a fotómuvészeti alkotásoknak Magyarországon
igen csekély a piaca, a Galéria fenntartása és
a kiállítások megszervezése a Galériát
létrehozók, valamint a hozzájuk csatlakozó lelkes
fotósok jelentos anyagi áldozatira és alapítványi
támogatásokra támaszkodva történik. Akik
létrehozták ezt a galériát, szeretik a fényképezést,
a fotómuvészetet, s lehetoségeikhez mérten
folyamatosan támogatják is fenntartását. A
hely és az ügy köré szervezodo önzetlen baráti összefogás
a legfontosabb motorja e kezdeményezésnek.
2002 novemberében költöznünk kellett. A kényszer
ellenére jól sikerült a váltás. A Fészek
Muvészklubba szerveztük tovább a kiállításainkat.
A Galéria ideiglenesnek indult új helyszíne maradandónak
látszik, ugyanis a Fészek programjaihoz jól illeszkednek
az általunk szervezett kiállítások. Nagy fegyvertényként
könyvelheto el, hogy e zárt klub befogadta a „fotómuvészetet”! |
|